Kültéri távirányítós autók

Ferrari

Ferrari

Kezdjük a szemlét a kültéren (is) használható távirányítós autókkal, melyek ára egy kissé borsosabb, mint a beltéri modelleké, úgy 15-20 000 forintnál kezdődnek, s a nagyobb tudású darabokért már akár 40-50 ezer forintot is fizetnünk kell, persze, itt is vannak kivételek. Némi keresgetést követően, hamar ráakadhat az ember olyan távirányítós autókra, melyeknek amellett, hogy az áruk is szolidabb, még extra tulajdonságaik is vannak. Ennél a játékautónál ráadásul, nem kevesebbet ígér a gyártó, a HB Racing, mintsem, hogy az összkerék meghajtásnak és a jó súlyelosztásának köszönhetően, nagyságrendileg, bármilyen terepviszonyok között megállja a helyét, ami, valljuk be, nem kis dolog. Ez az amúgy meglehetősen tetszetős kisautó négy kerék meghajtású, maximális sebessége pedig 10 km/óra, 50 méteres hatótáv mellett. Szerintünk egyébként, ennek a távirányítós autónak az egyik legjobb az ár-érték aránya. Itt a tavasz, kint is lehet egy távirányítású autóval játszani, ezért válasszon a modelldepo.hu webáruház kínálatából!

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!